Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács megalakulása óta a fiatalság érdekképviseletét tartja szem előtt és ezt a szerepét a továbbiakban is szeretné megőrizni. Az elmúlt években kifejtett tevékenységeink során azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok érdekei csakis akkor lehetnek a legjobban és leghatékonyabban képviselve, ha kikérjük véleményüket, helyet bíztosítunk nekik a döntéshozatalokban.

Pozitívumként értékeljük, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Udvarhelyszéki szervezete felismerte a fiatalok igényét és karöltve a területi szervezeteivel helyeket ajánlottak nekik a helyhatósági választásokon megméretkező listákon.

„A legnagyobb teher is könnyű, ha sokan emelik!” Büszkén mondhatjuk el, hogy régiónk fiataljai hisznek az összefogás erejében és részt vállalnak ennek a közös tehernek az emelésében.

A több, mint száz udavrehelyszéki ifjúsági jelölt négy cselekvési tengely mentén gondolkodik, megvalósítási terveit négy fejezetre osztotta:

 

1.     „Ha nincs tűd, mit kezdjél a cérnával?”

A fiatalok kezdeményezéseinek legtöbbször az anyagiak hiánya szab gátat. Ennek a kiküszöbölése az első rendű feladatunk. A fiatalok munkájának megsegítése érdekében szükség van arra, hogy minden önkormányzat létrehozza az ifjúsági pénzalapot, mely keretében finanszírozni tudja a helyi fiatalok kezdeményezéseit.

2.     „A tudás hatalom!”

A legfontosabb dolog a fiatalok számára, hogy meg tudják tervezni az életpályájukat. A tudatos életpályatervezéshez pedig elengedhetetlen a tájékozottság. Olyan programokat támogatunk és szervezünk, ami a fiatalok számára megfelelő információt nyújt a lehetőségekről (egyetemi nyílt napok, továbbképzési börzék, pályaválasztási szaktanácsadás).

3.     „Ép testben ép lélek!” 

A fiatalok számára fontos, hogy életmódjuk egészséges legyen, ennek pedig egyik alapfeltétele a sport. Tudjuk azt, hogy a sportolás nem csupán fizikai fejlődéshez járul hozzá, hanem meghatározza a közhangulatot és hatással van a szellemi tevékenységre is. Támogatjuk a versenysportot (kézilabda, birkózás, foci, stb.), és ezek mellett a szabadidős sportrendezvények megszervezését (fociturné, tekebajnokság, asztalitenisz bajnokság, bringázás, horgászvetélkedő).

4.     „A jövő a múltban kezdődik!”

Azokat az értékeket, amiket magunk körül találunk, mind az elődeink hagyták ránk. Nekünk arra kell törekednünk, hogy mi is időtálló értékeket alkossunk! Ne csupán őrizzük, hanem népszerűsítsük és terjesszük a hagyományainkat.